A Nő (18)

"Mit láttál benne?
Azt kellett volna, hogy jól megdugod és megtörlöd benne a lábad..."
"...ha létezik a soha... nos, akkor erre igaz..."

[idézet]

Sokat nézegette a képeket, a sorozatokat. Szenzációsan sikerültek, egyszerűen beléjük szeretett. Visszaadtak mindent, ami a fotózáson történt. Hangulatában, élményében. A beállítások, a színek, a kiégett sárga mind visszaidézték a pillanatok varázsát, amikor a gép finoman duruzsolt a kezében, beállítja a fényszabályzót, majd finoman az élességre koncentrál. Többször mozdul a kéz, a fényességi jellemzők folytonos változása ismét mozgásra készteti az optikát... visszatartja a lélegzetet, majd merev remegéssel rögzíti a képet és megnyomja a gombot... mi lehet ennél fenségesebb és szebb dramaturgia, amikor ebből a nézőpontból kel életre egy jelenet. Különösen akkor, ha egy - általa gyönyörűnek tartott - Nőről van szó...

Nagy műgonddal állt neki a kiválasztott képek feldolgozásának, tudta pontosan: nem lesz sok gondja vele, lévén szó közel kétmillió forintos gépről, az alapanyag minden szempontból fantasztikus. A hozzá tartozó élmények, érzések és belső képek csodásak, tetszeni fog mindenkinek a végeredmény. Feldobott volt, ami látszott munkáján és otthon egyaránt. Nem fészkelődött, nem szervezkedett, egyszerűen élvezte, hogy az őt körbevevő események izgalmas irányba tartanak.

Sokat dolgozott ilyen és ehhez hasonló témán; fehérnemű katalógusokon. Sokáig volt a Playboy, a Lakáskultúra, a Szép Házak magazinok előkészítésének műszaki vezetője; így biztos volt a végeredményben. Képei feltüzeltek benne valamit, hisz rajtuk keresztül látta úgy a Nőt, ahogyan ezt ő maga szerette volna; hangok nélkül, örök szépségben, örök fiatalsággal, gyönyörű idomokkal, intimitásra, szexre készen; de mindössze egyetlen mosollyal - érződött; emberi kapcsolatokra nem nyitottan.

Később is sok kép készült, de ezek a mosolyok - nagyon kevés kivétellel - nem voltak őszinték. A legőszintébb mosolyt - utoljára - ekkor látta meg a férfi. Először élőben, s majd a monitoron, de ez már örökkön az övé.

Minden kép elkészülte után telefonált. Gyermekként ujjongva látta viszont a Nőt. Minden egyes módosítás szinte fájdalmat okozott neki, finom bőrének makro-stuktúrája  a 36 MP-s "pixel-erdőben" is visszaadta azt a bársonyosságot, selymességet, amit az első érintésekor megélhetett. Szinte ott volt vele, simogatásával, kezének finom és lassú súrlódásának hangjával, illatával együtt. Emlékezett: közel hajolva arcához érezhette parfümjének bőrébe ivódott élményét, ahogyan keveredett a illat-kémia a tiszta test első izzadság-gyöngyeivel, élvezhette ismét az óvatos smink által eltömődött pórusok finom, feromon-jelenségét, ahogyan ezek a szálló hormonok áthatolva a bársony lélegző felületen, felrobbanó pitypang módjára kerülnek a férfi elébe... az élmény leírhatatlan; egyfajta drogos állapot, mely nehezen visszafordítható "károkat" okoz a férfi szívtájékán és agyában egyaránt....

Gondolkodóba esett, mert sokat beszélt párjával is telefonon, hisz keveset találkoztak. Próbálta ezeket a gondolatokat és élményeket saját hálószobájában átélni, de furcsa végeredményt kapott. Akkor még nem tudta miért is volt ez így, de a zuhanás nagyobb tempóra váltott és a fény egyre távolodni látszott, de szeretkezéseiben ez mit sem látszott. Nem kereste a másik nőt, nem keresett másik boldogságot, ekkor még nem, de ahogy az óceánok mélyén is van egy "fényhatár" - érezte - , hogy ha nem tesz valamit sürgősen, akkor ez az út a sötétbe beteljesülhet a maga "szörnyűen vonzó" valóságában. Szeretkeztek. Az új dolgok, az új ismeretségek, és különösen az új erotikus töltet új lendületet ad egy sok éves - szereteten alapuló, de szinte stagnáló - kapcsolatnak.

Gondolkodóba esett, mikor a fizetség kényes kérdése került szóba. Nem akart pénzt, érinteni akarta Őt. Sok lehetséges dolog merült fel - kicsit piacosnak érezvén - el is ment a kedve az egésztől egy pillanatra, azonban egy dolog nem hagyta nyugodni.

A válasz ott forgott a fejben: "... nekem ez nem jó. Soha nem volt jó". Történjék bármi is, egyszer jó lesz, hisz kedves, vonzó embernek ismerte meg, eltökélte magában, hogy egyszer jó lesz neki is. Nem feltétlen a szexre, vagy az együttlétre gondolt, inkább valami egészen másra, egyszerűen csak arra, hogy számára mi jelenti a jót.

Egyre többet beszélgettek, sokszor feljár hozzá teázni esténként - csak tea. Az egyik hazaindulás után megcsörrent a telefon, s a nő azt kérdezte:

"... mit szólnál egy vacsorához?

Nem...  Nekem van barátnőm..."
[idézet]

A férfi nem hazudott, de nem volt teljesen őszinte a Nőhöz, hisz nem mondta el, ki várja otthon. Nem tagadta volna, ha szóba kerül, de a beszélgetések soha nem vettek ilyen irányt, hogy színt kellett volna vallania. Kivétel ekkor. "... és pont most..." - gondolta a férfi.

A válasz félreérthetetlen volt és a csend a vonal végén is azt jelezte, megértették az elmondottakat. Nem volt több kérdés, az elcsukló hang jelezte, véget ért ez a beszélgetés. Azaz mégsem teljesen. Valami meggyulladt a nő lelkében, valamit begyújtott a férfi, valami olyat, amit talán soha nem lett volna szabad. A férfi még a telefonban visszakozott, s nyitva hagyta a lehetőséget, de a dolgok komolyabb fordulatot vettek mindkét, illetve mindhárom ember életében. A férfi elrugaszkodott immáron. Nem bánta meg, amit mondott, hisz őszinte volt, nem bánta meg a "nem"-et sem, de mégis adni akart és kapni.. tőle.

Másnap hazafelé menet hívta, de munkája lehetett. Gondolta, ha ma kimarad a találkozó, nem történik semmi baj, kicsit "pihentet", de nem így lett.. Már épp a garázsba próbált beállni, mikor az ismerős telefonszám megjelent a kijelzőn... "Találkozzunk?" - már a kérdés is bizonytalan volt, az elutasítás már ott volt a férfi száján, így rákérdezett: "Találkozni szeretnél?". A "Mindegy" választól elöntötte a férfit a forró düh. Ha ennyire érdektelen, ennyire nem számít, akkor minek hívja fel, ha szeretne valamit akkor miért válaszol ilyen pökhendi, nemtörődöm stílusban... Ugyanabban formában jött a válasz....

"Találkozzunk, felmegyek egy teára."
[idézet]

Fura, meg nem fogalmazott idegesség és feszültség lett a férfin úrrá. Talán először vele szemben, de ismét vele szemben ül és nyugalom szállja meg, valahogy az egymásra néző csend sokat jelent. Próbálja megfogalmazni gondolatait, de csak nehezen sikerül: "Gondolkoztam, mit kérek Tőled... nagyon komoly lesz. Lehet, hogy soha nem fogom megkapni, de mégis ezt szeretném..."

Elképesztő a pillanat, ami felülír egy kényszert. Elképesztő azokba a szemekbe belenézni, aki várja a beteljesülését, tudván már az igazságot. Tiszta tekintettel ül előtte egy nő, aki sokszor kimondta:

"Miért nézel így? Mindig csak nézel...
... még senki nem nézett így rám..."
[idézet]

A férfi pedig tényleg csak nézte. Sokszor csak egy pillantást keresett, egy érzést, amibe kapaszkodhat a "van barátnőm" vallomása után. Nehezem talált bármit, de már tudta... akarja ezt a nőt. Ha csak néhány másodpercre is... de akarja.

"A csókodat kérem.

Csak egy őszinte csókod, semmi mást."

[idézet]